Megkezdődött a svájci békekonferencia, nem tudni, hogy megvitatják-e Putyin békeajánlatát
A megbeszélésen 92 ország vesz részt, közülük 57 állam- vagy kormányfői szinten; ezzel ez az esemény lesz az év egyik legnagyobb csúcstalálkozója.
Mind a Szovjetunió, mind Amerika elviselte valahogy, hogy kivonult Afganisztánból, ám egymással szemben nem engedhetik meg még a vereség látszatát sem.
Nyitókép: Dimitar DILKOFF / AFP
„Figyelemre méltó, hogy Vlagyimir Putyin a napokban nemcsak az ukrajnai konfliktus befejezésének feltételeiről – Ukrajna semlegessége, területi követelések – beszélt, de ismét felvetette, hogy nem tűzszünetre, hanem tartós békére van szükség, ehhez pedig szélesebb kontextusban kell közelíteni a kérdéshez, így egy oszthatatlan eurázsiai biztonsági rendszer létrehozását kezdeményezi. Az orosz külügyminisztérium állománya előtt Putyin azt mondta, hogy az Ázsiához és Európához tartozó összes állam érdekeit figyelembe vevő biztonsági rendszer megteremtéséhez a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO), a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), és a párbeszédre kész európai országok részvételével fognának hozzá. Javaslatához Putyin a hozzáfűzte, hogy már lehetetlen szó szerint visszatérni azokhoz a biztonsági javaslatokhoz, amelyeket 2015-ben, vagy akár két éve terjesztett elő, mivel azóta túl sok minden történt, és a feltételek megváltoztak, ugyanakkor változatlanok a párbeszéd alapelvei, és ami a legfontosabb, maga a párbeszéd tárgya.
Tehát hiába érlelődik egyre inkább a világban az igény ennek a háborúnak a befejezésére, hiába lennének igazából egyre inkább készen erre a közvetve vagy közvetlenül érintettek is, a háborúból egyikük sem tud egyelőre kilépni.
Eleve bonyolult a helyzet, hiszen mind a Szovjetunió, mind Amerika elviselte valahogy, hogy kivonult Afganisztánból, ám egymással szemben nem engedhetik meg még a vereség látszatát sem. Némi esélyt adhat ugyanakkor a háború intenzitásának lejjebb csavarására az a tény, hogy mint az Svájcban is látszott, az ázsiaiakat nem igazán érinti meg ez a háború, ám azért »globális Délnek« is mindinkább érdeke legalábbis a harcok leállítása. Éppen ezért lehet érdekes, hogy a következő »békecsúcsot« Szaúd-Arábia készíti elő, és itt már elképzelhető e téren a mostaninál komolyabb előrelépés. Ennek érlelődik az az előfeltétele, hogy minden érintett szereplő, és a megkerülhetetlen globális játékos jelen legyen.”
Ezt is ajánljuk a témában
A megbeszélésen 92 ország vesz részt, közülük 57 állam- vagy kormányfői szinten; ezzel ez az esemény lesz az év egyik legnagyobb csúcstalálkozója.